Mélységéllesség
Fotós Filmes Fogalmak - Mélységéllesség
A mélységélességen lényegében a felvételen fókuszban lévő terület mélysének méretét értjük.
Tehát ha egy bocinak a boci szemei élesek, de a füle már nem, akkor kis mélységélességről beszélünk. Hiszen kis területen éles a kép.
Ha viszont a boci bociszemei is élesek és a háttérben repülő ufók is akkor már nagy területen éles a kép, így nagy mélységélességről beszélünk.
Három tényezővel tudjuk ezt leginkább szabályozni?
Legegyszerűbben a rekeszértékkel. Kis F érték mellett csökken a mélységélesség, míg nagy f érték mellett nő.
Viszont a tárgytávolsággal is befolyásolható. Minél kisebb távolság van a tárgy és a fényképező között annál kisebb a mélységélesség. BOOM.
Emellett a gyújtótávolság is hatással van rá. (Amiről egyébként külön videó készül. Röviden: minél kisebb a gyújtótáv annál nagyobb a látószög.)
Kis mélységélességhez használjunk nagy gyújtótávú objektívet míg nagy mélységélességhez pedig kis gyújtótávút azaz nagy látószöget.
Illetve ezek együttes használatával gyakorolhatunk rá hatást.